Művelődési Körkép

« Vissza

„Ki kellett rendeznem magamból”

LENNERT MÓGER Tímea | 2013.05.29.

„Ki kellett rendeznem magamból”

Két vajdasági kötődésű művész közös produkcióját láthatja áprilistól a nagyérdemű a veszprémi Petőfi Színház műsorán. Tóth Loon színművész első rendezése a Fernando Arrabal Tábori piknik című egyfelvonásosa. Lajkó Félix hegedűművész, zeneszerző a zenei betétek megalkotója. A közös munkáról és minden másról is nyilatkozik a rendező.

* Honnan ered a Loon keresztnév?
— Édesanyám akkoriban — mindenki mással együtt — Loon-ponyva-regényeket olvasott. Abban az időben Jugoszlávia-szerte nagy sikerük volt ezeknek a könyveknek, melyeket egy Mitar Milošević nevű újvidéki-montenegrói író írt Frederick Eshton álnéven. A Loon nevet ő találta ki, valószínűleg csak ezért, mert jól hangzik, és hajaz az angol holdra: moon. Ha nagyon belemélyedünk, akkor kiderül, hogy a loon egy kanadai gázlómadár (Canada jelképe, akárcsak a juharlevél), és hogy óangolul fajankót, senkiházit jelentett (innen a Disney Looney Pictures felirata). Ha anyám tudta volna, kétlem, hogy ezt a nevet adja, annak ellenére is, hogy szülés után félig eszméletlen állapotban volt, ahogy mesélik a családban. Még ennél is furcsább, hogy vajon hogyan érte el, hogy így, két o-val anyakönyvezzenek egy olyan világban, ahol a Dezsőt Desenek írták.

* Vajdasági gyökereid vannak, Újvidéken jártál Művészeti Akadémiára, tanyaszínházas élményeket is jegyzel... Milyen útravaló volt ez, illetve hogyan léptél rá az útra?
— Tősgyökeres topolyai vagyok negyedíziglen, és egy olyan Jugoszláviában születtem, ahol jó volt felnőni. Világútlevelünk volt, Orebićen meg Korčulán nyaraltunk, és ha jól tanultunk, bármilyen iskolába járhattunk. Csodálatos volt az a nyolc évem, amit ifjúságnak nevezünk. A Tanyaszínház, ahol súgóként kezdtem tizenöt évesen, a Művészeti Akadémia, a tanáraim, Pataki László és Soltis Lajos és a barátaim egyre sűrűbben jutnak eszembe. Valami megfoghatatlan szabadság jellemezte ezeket az éveket, azt tehettük, amit a legjobban szerettünk, és azokkal, akikkel akartuk. Lehet, hogy ez csak azért lehetett így, mert fiatalok voltunk, vagy mert idővel megszépülnek az emlékek, de nem ez a fontos. A fontos az, hogy a bácskai föld és a dalmát só beivódott a bőrömbe, és ha rossz idők jönnek, tudok miből erőt meríteni. Ennek a szabadságtudatnak hála tudom elviselni ezt a beszűkült, anyagias, idióta világot. Hogy miért jöttem el hazulról? Nem a jobb élet reményében, hanem egyszerűen a katonarendőrség elől menekültem Magyarországra. Nem akartam ágyútöltelék lenni egy olyan háborúban, ahol nem én vagyok az agresszor. Honvédő háború elől nem szöktem volna el. És nem terveztem ezt hosszú időre: az élet így hozta, tizenöt évig köröztek.

* Földiddel, Lajkó Félixszel hogy jutottatok el a közös produkció gondolatáig?
— Veszprémben másfél évtizede élek, előtte szabadúszó voltam egy kicsit Pesten, még előtte pedig Zalaegerszegen töltöttem hét évet. Az igazság az, hogy én mindig is rendező szerettem volna lenni, de abban az évben, amikor az akadémiára jelentkeztem, nem nyílt más, csak színész szak, várni pedig nem akartam még egy évet. Így lettem színész. Rendkívül hálás vagyok a művészeti vezetőségünknek, hogy rendezhetek, de tisztában vagyok azért vele, hogy ettől még nem lettem rendező. A rendező egy olyan szakember, aki bármit színpadra tud állítani. Én ezt nem tudom. Én csak olyan darabokat tudok megálmodni, amelyekről nekem van mondanivalóm. Természetesen sokat segít, hogy olyan nagyszerű tanárokkal, rendezőkkel dolgozhattam, mint Pataki László, Soltis Lajos, Taub János, Babarczy László, Valló Péter, Vidnyánszky Attila, Szergej Maszlobojscsikov, vagy az én imádott Paolo Magelli barátom. Ha elakadok, az mindig segít, hogy tudom, melyikük mit tenne abban az adott helyzetben. Félix gyerekkori barátom, még a temerini táncházban szerettem meg a játékát, és már akkor megbeszéltük, hogy egyszer az ő zenéjével csinálok egy előadást. Erre most, majdnem negyed évszázad után, kerül sor. Fernando Arrabal háborúellenes egyfelvonásosát felerősítette Félix kavillói zenéje. Vannak darabok, amelyek nem hagynak nyugodni. A Tábori piknik is ilyen volt. Ezért „ki kellett rendeznem” magamból.

* Hogyan sikerült a premier?
— Most már értem, miért nem nézik a rendezők a bemutatókat. Én, aki alig vagyok lámpalázas, nem tudtam megmaradni egy ültő helyemben, hanem átmentem a Játékszínből a színházba, és ott kísértem végig fejben az előadást. Abban, hogy siker lesz, bíztam, hiszen az előadás jó, de nem reméltem ennyire kedvező visszhangot. Ami számomra a legfontosabb, hogy a színészek szeretik játszani, lubickolnak a szerepükben. Az pedig csak hab a tortán, hogy a nézők is élvezik, és ezért el is tud szállni a darab.

* Tervezitek a darabot Vajdaságban is bemutatni?
— Hogy ezt az előadást Vajdaságba meghívják, rendkívül kicsi a valószínűsége. Elsősorban anyagi okok miatt, merthogy sem az anyaországban, sem délen nem veti fel a színházakat a pénz. Csak pályázati támogatással válhatna valóra, ha ugyan venné valaki érte a fáradságot. Sajnos azt tapasztalom, hogy az „otthon maradottak”-ban maradt egy kis gőg velünk, vagyis azokkal szemben „akik eljöttek”. Rendre felsültek azok a próbálkozásaim, hogy dolgozhassak valamelyik vajdasági színházban. A megkereséseimre még csak nem is válaszoltak. Ergo: az előadást csak itt, Magyarországon lehet megnézni, leginkább a veszprémi Latinovits—Bujtor Játékszínben.

* Színházi hitvallásod van-e?
— Hiszek abban, hogy a színház dolga nem a szórakoztatás, hanem a nevelés. Éppen ezért megvetem a ma divatos, semmitmondó, szórakoztató zenés előadásokat, akárcsak a X és Y faktoros percembereket. Hiszem, hogy a színháznak társadalomformáló ereje van. Akár klasszikus, akár alternatív színház, teljesen mindegy. Láttam olyan alternatív előadásokat, amelyek ma már klasszikusok. Azzal is tisztában vagyok, hogy nem lehet a repertoárszínházakban csak komoly darabokat, drámákat, nagy tragédiákat bemutatni. Éppen ezért mondtam igent Eperjes Károly művészeti tanácsadónk és Oberfrank Pál igazgatónk felkérésének, hogy jövőre rendezzem meg a Légy jó mindhalálig musicalváltozatát, élő zenekarral. Ez nagy kihívás számomra, de hiszem, hogy sok munkával ez a feladat is teljesíthető lesz.

* Szerepálom, nagyra tartott alakítás?
— Van nekünk egy kis csapatunk, a Szent Genéziusz KultúrKommandó. Nevét a színészek védőszentjéről kapta, és azért kommandó, mert bárhol bevethető. Ez tulajdonképpen egy színházon belüli baráti társaság. Pár éve Đorđe Lebović-egyfelvonásosokat mutattunk be kocsmákban, parkokban, tulajdonképpen bármely helyen, ahol sötét volt. Ezekre az előadásokra büszke vagyok.

* Figyelemmel kíséred-e a vajdasági színházi eseményeket?
— Mindegyik vajdasági színházat figyelemmel kísérem innen, a távolból. Pontosan tudom, mit mikor, hol csinálnak azok az emberek, akiket még ma is barátaimnak tartok. Előadásokról nem beszélhetek, hiszen ritkán látom őket, csak az internetre feltöltött anyagok alapján van róluk tudomásom. A veszprémi munkatempó nem igazán kedvez a vajdasági színházlátogatásoknak, szabad napjaim alig vannak, szabad hetem meg szinte sose. És ez most nem panasz, inkább dicsekvés — hallottuk Tóth Loontól.

Tóth Loon személyi kártyája

1969. augusztus 6-án született Topolyán. Szőke Zsuzsanna osztályfőnök tanítványa volt az Április 20-a (ma Nikola Tesla) Általános Iskolában. Középiskolai tanulmányai után 1987-ben beiratkozott az újvidéki színművészeti főiskola drámai szakára, 1991-ben diplomázott.
1985 és 1990 között minden évben megjelent a Tanyaszínházban.
1991-től 1997-ig a zalaegerszegi Hevesi S. Színház tagja.
1998-tól a Veszprémi Petőfi Színház színművésze.

Szerepei:

• Miklós Tibor—Kocsák Tibor: Anna Karenina (háziorvos)
• William Shakespeare: Szentivánéji álom (Sipák)
• Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival (Topsich gróf)
• Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais: Figaro házassága (Don Gusmann de Hübele)
• Szabó Magda: Régimódi történet (ifjabb és idősebb Hoffer Józsi)
• Zalán Tibor: Angyalok a tetőn (Farkas)
• Eisemann Mihály—Szilágyi László: Én és a kisöcsém (Vas)
• Mihail Afanaszjevics Bulgakov: Moliere (Charles de la Grange)
• Kosztolányi Dezső: Édes Anna (Tatár)
• Dale Wasserman: Kakukkfészek (Warren ápoló)
• Nagy Ignác—Parti Nagy Lajos: Tisztújítás (Schnaps, fogadós)
• Shakespeare: Rómeó és Júlia (Paris)
• Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert (Jása)
• Molnár Ferenc: Színház (Burgundi fejedelem)
• Andersen—Pozsgai—Bornai: Hókirálynő (Pap, Tűzliliom, Rabló)
• Kovács Kristóf: Kék veréb (a férfi)
• Dobozy—Korognai: A tizedes meg a többiek (Krasznavölgyi)
• Shakespeare: A windsori víg nők (fogadós)
• Neil Simon: Pletyka (Glenn Cooper)
• K. Halász—Eisemann: Fiatalság bolondság (Érdekes János)
• Shakespeare: A makrancos hölgy (Hortensio)
• Collodi—Litvai: Pinokkió (Meggyesorrú)
• Goldoni: A komédiaszínház (Lelio, költő)
• Gogol: A revizor (revizor)
• Nagy—Pozsgai—Bradányi: A kölyök (rendőr)
• Brendon Thomas: Charley nénje (Charley)
• W. Pörtner: Hajmeresztő (Tony Whitcomb)
• W. Shakespeare: Lear király (Edmund) Kander—Ebb—Masteroff: Kabaré (Clifford Bradshow)
• Feydoue: Bolha a fülben (Romain Tournel)
• Enquist: Tribádok éjszakája (Schiwe)

Film:

• 1987. Kell egy hajó — gyermekfilm (Sz. Sz. Dollár, rend.: Vicsek K.)

 


 

A cikkhez tartozó galéria itt tekinthető meg.